huen
NÉZŐKNEK
VERSENYZŐKNEK
SAJTÓ
INTERJÚK

Turi Tamás, Kerék István (Skoda Octavia WRC)

(2005-09-18 15:48:15)

Az es? nekünk hozta meg a szerencsét, mert Jani nem igazán merte úgy nyomni. Az els? három szakaszt megnyertem, és a második kör els? két szakaszát pedig ? nyerte meg, mert fel volt száradva a pálya. ? vágott slickkel ment, annyira jó volt, de a harmadik már nekem kedvezett, mivel az nagyon sáros volt. Én már feladtam az el?tt a gyors el?tt, felhívtam a csapatvezet?met, hogy már ne számítson semmire. De a célban arra gondoltam, hogy az utolsót mégis megpróbálom, de nem bíztam benne, hogy meglesz. Szerintem a Jani hibázott.

Bútor Róbert, Tóth Vilmos (Citroen C2 Super 1600)

(2005-09-18 15:47:52)

Sokkal jobbak lettek a beállítások erre a koszos vizes útra, és felszabadultabban tudtam versenyezni. Azt hiszem, ennek lett az eredménye, hogy végre felállhattunk az abszolút dobogóra.

Kakuszi Zsolt, Kakuszi Csaba (VW Polo Super 1600)

(2005-09-18 15:47:33)

Célba értünk, és megtartottuk a második helyünket, minden jó, ha a vége jó.

Keller Péter, Spitzer Gábor (Suzuki Ignis Super 1600)

(2005-09-18 15:47:14)

Kett?s érzelmekkel vagyok tele. Az abszolút eredmény azt mutatja, hogy annyira nagyon rosszul nem mentünk. A két komoly ellenfelemmel nem tudtam tartani a lépést, nagyon jól mentek. Picit csalódott vagyok a harmadik hely miatt, de nem akárkik vertek meg. Sajnálom, hogy nem itt d?lt el a bajnokság, Tokajban még jól kell teljesíteni. Ha így érünk célba ott is, akkor meglesz.

Szabó Gerg?, Benics Kálmán (Mitsubishi Lancer EVO VI)

(2005-09-18 15:46:54)

A végére egy kicsit leengedtünk. Kínosan ügyeltünk arra, hogy ne történjen semmi gond. Nagyon örülök!

Lajtai Zsolt, Steiner Zoltán (Ford Escort Coshwort)

(2005-09-18 15:46:31)

A gy?zelmemet apám emlékére és édesanyámnak szánom. Titkon reméltem, hogy ez a huszadik majd más lesz, bár már tavaly is sikeresek voltunk. Ez a mostani talán még értékesebb, persze kellett egy kis szerencse is. De ha második lennék, ugyanolyan boldog lennék. Kívánom mindenkinek, hogy élje meg azt az élményt, hogy 20 év után itt lehet, és legalább annyit mondjanak neki, hogy öcsém, jó az id?…

Rádli József, Popovics László (Peugeot 306)

(2005-09-18 15:45:58)

Nagy szerencsénk volt ezen a versenyen, hiszen a Tárnokék kiestek, a Bodolaiékat meg megbüntették és annak ellenére még is itt vagyunk, hogy nekünk is komoly m?szaki gondjaink voltak tegnap épphogy csak beértünk a szervizbe a törött féltengely miatt. Aztán már csak a célba érésre koncentráltunk a bajnokság végeredménye miatt, mert a Zemplénen már nem szeretnénk indulni!

előző oldal1 2 3 következő oldal

idomeres.hu
Főtámogató
http://www.ahbrt.hu

Támogatók
http://www.seiko.hu/
http://www.technotrade.hu/
http://www.vorosauto.hu/
http://www.drw-zone.hu/
http://www.pecsisport.hu/
http://www.fotoplus.hu/
http://www.pecsplaza.hu/
http://www.segafredo.hu/
http://www.garrone.hu/
http://www.adasmkft.hu

© 2005. J-Group Fotoprint Kft. | Copyright
A verseny internetet szolgáltatója a Drávanet Rt.
MNASZ szponzorok