huen
NÉZŐKNEK
VERSENYZŐKNEK
SAJTÓ
INTERJÚK

Bútor Róbert/Tóth Vilmos - Skoda Octavia WRC; Citroën Saxo Super 1600; Citroën C2

(2005-08-31 12:22:40)

A harmadik autóval is megpróbálják

Tavaly, pont ilyenkor tengerparti nyaralásuk közepén értük utol Bútor Róbertéket. Megtehették, hogy nem idegeskednek a Mecsek miatt, hiszen már azt megel?z?en – százszázalékos teljesítménnyel – a zsebükben tudhatták az S-1600 bajnoki címét. Ezúttal kissé kalandosabbra sikerült számukra az évad.
 

Az év elején nagy reményekkel, boldogan vágott bele a felkészülésbe a CTRT párosa, hiszen  egyik legf?bb álmuk látszott megvalósulni: a Saxo-ból egy WRC-be ülhettek át. Aztán hamar kiderült, hogy a Skoda, amellett, hogy természetesen lényegesen gyorsabb a Citroënnél, a megbízhatósági teszten már nem biztos, hogy kiállná az összehasonlítás próbáját. Egy miskolci ezüstre azért így is futotta az erejükb?l, ám mégis úgy döntöttek, hogy szezon közben váltanak, azaz Veszprémre és Budapestre visszatérnek a jó öreg kis franciához. Ez pedig jó döntésnek bizonyult, - „bár egyik szemünk sírt, hogy ki kell szállni a WRC-b?l, a másik nevetett, hogy így végre magunk mögött hagyhatjuk a hibákat” -, kommentálja a döntést a navigátor, Tóth Vilmos.
Mindkét futamon a teljes Super 1600-os mez?nyt maguk mögé utasították, mint régen, ám az összesen két viadalon szerzett pontok inkább már csak matematikai esélyt jelentenek számukra az ezüstérem megszerzésére, amihez ráadásul Kakuszinak és Ollé Sasának is rontania kellene az ? két gy?zelmük mellett.
F?ként úgy, hogy Pécsre ismét egy újabb autóval jönnek, igaz, ez csak típus- és nem márkaváltást jelent, ráadásul a kis C2-es most esett át egy teljes felújításon, úgyhogy valószín?leg nem lesz vele gondjuk. „A mecseki kört már nagyon várjuk, szeretem azokat a pályákat, és bízom benne, hogy az ottani szeszélyes id?járás ezúttal kedvünkre valóan alakul. Nekem személy szerint ugyan a vizes utakkal sincs bajom, ám a rendezvény, a néz?k (és így természetesen a támogatók, mint a mieink közül a Michelin, a Lavina Szerviz Kft., a MOBIL 1, a GÉV, az Uniberg Kft., a Summit Autó Group, a PPG, az Áfész Kft., a PÁ-Ja Kft. és az AutóPiac) szempontjából biztosan sokkal jobb a ver?fényes napsütés”, búcsúzik a baranyai tesztelésekre készülve a mitfahrer.
 

idomeres.hu
Főtámogató
http://www.ahbrt.hu

Támogatók
http://www.seiko.hu/
http://www.technotrade.hu/
http://www.vorosauto.hu/
http://www.drw-zone.hu/
http://www.pecsisport.hu/
http://www.fotoplus.hu/
http://www.pecsplaza.hu/
http://www.segafredo.hu/
http://www.garrone.hu/
http://www.adasmkft.hu

© 2005. J-Group Fotoprint Kft. | Copyright
A verseny internetet szolgáltatója a Drávanet Rt.
MNASZ szponzorok